EU

EU ma numesc ghita

s ha lenne egy hosszú hosszabbítónk lehetne filmet nézni az udvaron
de csak olyan van, amibe a láncfűrészt szokták dugni, s azon nem megy jól a film, szar a felbontása
s amugy is, akkora zajt csinál a láncfűrész, felkölti a környéken az összes gyermeket s nyugdíjast. meg olajozni is kell folyamatosan, meg a fát is kell fogni. Tehát nem jó az a hosszabbító.
valaki fel kellene találja a wireless áramközvetítőt, s a tölcsért a kályhán, hogy ne kelljen folyamatosan felmosni a trutyit az égők mellől, hanem egyenesen folyhatna be a sütőbe, nedvesíteni a húst.

ma zuhantam a gombolataimban, amikor csengett a telefonom, s a hasamon feküdtem a földön amikor elkezdett rezegni, meglepetésemben majdnem fel is vettem, de végül csak nem, sokáig néztem utána, mi is ez vagy mi nem? s a földön ott volt mellettem a sok fény s a sok sötétség játéka, gondoltam lefényképezem a tisztaarcú csajokkal együtt, akik lehet a valóságban nem is így néznek ki, lehet hogy jobban. engedd meg, hogy valamit mást adjak, s engedd meg, hogy szeresselek, hogy a megszokott megint szokatlan legyen, ahonnan jöttél ne számítson, s ahová együtt megyünk az még annyira sem, szakadjunk le a föl csicsétől s az optikai csalódások kiegyenlítődjenek, ne várjunk a világra, sem az életre, hogy utolérjen, mert nem is arra megy, vagy nem is arra jön, nem követ, hanem halad mellettünk, s nem az számít, ami számít, hanem valami más. nincs szag s erotika, nincs izzadság, nincs lihegés, nincs hang, sem csengő, nincs levegő, nincs tér, amit meggörbítsen a bolygó, nincs csillagközti por, ami porallergiát okozhat a kozmonautáknak, s nincs csillagközti pórszívó sem, aminek időnként ki kelljen üríteni a zsákját, mert nincs, jó?, s kész. engem ne idegesíts ilyenekkel, mert nincs, én láttam volna eddig. de nem láttam, tehát nem létezhet, kizárt dolog. felsőbbrendű tervező sincs, mert ÉN nem láttam, csak szaralakokat láttam, s hiedelmeket, mert mindig az a legjobb amiről elhisszük, hogy a legjobb, mert nem láttunk jobbat, vagy nem merünk jobbat látni, tehát, nincs jobb. de idő sincs, mert az sem látszik, csak óra van, s abból sokféle, nem érdemes órákkal foglalkozni. idő képeken sincs, az időnek negatívja sincs, mert ha képen sincs, akkor negatívja sem lehet.
rohanok eszeveszettül a sötétben, csorog a nyálam a fülem fele, s úgy emlékszem, hogy ezelőtt egy nappal arrafele láttam a fényt. de milyen nappal?, a sötéttől azt sem látom min rohanok, felőlem jöhet egy fal, vagy egy szakadék, akkor venném észre, amikor nem lenne amire tapossak, s nem tudnék tovább nyálcsorgatóan rohanni a kurva fény után. de minek fény, amikor van sötétség, s minek rohanni,

engedd el magad, én is elengedlek,
s akkor is jó nekem, ha nem érezlek,
de tudom, hogy egymás mellett elengedtük magunkat, s így elengedve fogjuk megtalálni egymást

csak lebegve
nem keresve
nem kaparva
nem ragaszkodva
csak hadd sodorjon
amerre akar
legyen mindegy
mert amugy is mindegy
s úgy is belehalunk
s görcsösen halunk bele

halottaskocsi, felújítva...

az előbbi gondolatot folytatva...
egye fene üsse kő, ez is teccik

időtöltés

fene tudja mivel foglalkozunk egész nap, én egész nap csinálok valamit, de sok eredménye nincs.
folyamatosan abba ütközöm, hogy valaki más embertől függök, vagy a jóindulatától, vagy az idejétől, vagy a létezésétől, vagy csak simán áttól, hogy rámnéz vagy sem, vagy lehord a sárga földig vagy sem. de minden esetben a sorsom valakitől függ. ez időnként olyan rettentes felháborodást tud gerjeszteni, hogy nem is veszem észre, s csak szorul össze a torkom, s szorongatnám valaki más torkát. furcsa érzés. de ugyanakkor egy tehetetlenségérzést is kelt bennem, s ez jobban zavar, mert nem tudok a saját dolgaimmal haladni semmilyen irányba, mert valakinek nincs kedve, vagy ideje, vagy csak egyszerűen nem s kész, vagy nem most, vagy nem ebbe az evszázadban
pedig, ahogy mondani szokták, isten látja lelkem.... nem szoktam nagyon nagy dolgokat kérni, legalábbis igyexem nem kérni nagy dolgot soha sem, főleg, hogy kérni utálok, segítséget kérni egyenesen nem tudok. most már nem csak rájöttem, hanem kezdek belenyugodni, hogy az én életemben semmi sem megy simán. ha akarok venni egy telefont, akkor kiderül, hogy csak az az egy van ami a kirakatban van, csak nincs meg az akkuja... meg van az akku, de nincs meg a doboz, meg van a doboz, de nincs meg a garancialevél, nem baj mert kinyomtatnak egy másikat, azonnal beragad a nyomtató s így tovább, minden nap. én mindig problémás ügyfél vagyok, majdnem mindent vissza kell vigyek, mert nem jó, s akkor kiderül, hogy a szériaszám sem talál, s ilyenek. egy idő után megszokja az ember, azt a sikertelen érzést sem érzem már egy ideje, olyan szerintem mint amikor öregszik meg az ember, s tudja, hogy letelt az ideje. na így vagyok én a dolgok folyamatával, csak nem volt nekem ebben sohasem fiatalságom
...
gondolkoztam egy rendet, hogy mi az ami bonyolultabb volt, s simán el tudtam intézni, de csak olyasmi jutott eszembe, amit másnak intéztem, vagy ami munkahelyi kötelességemhez tartozott, de az is nagyon kevés.
mostanság két eléggé bonyolult dologba fogtam bele, s mindekettő eleinte eléggé simán ment, na, majdnem..... :) egy kicsit meg voltam lepődve, de most rendesen elakadt minden. olyan apróságokon, hogy rossz belegondolni. pl: 6 négyzetméter föld, amit valaki egyszer csak, kihangsúlyozom: EGYSZER CSAK konyhakertnek akar használni, s azt is kihangsúlyozom hogy egy rettenetesen poros út mellett van. továbbá 21 négyzetméter föld, ami miatt telekkönyveztetés áll, meg hogy a macintosh operációs rendszer nem olvassa a corel draw file-okat, s emiatt nem lehet névjegykártya... vicces. na meg hogy ugyancsak függ sok minden más embertől is, s emiatt áll még egy két dolog. mert lusták, vagy nem érdekli őket, vagy csak simán lököttek.
van egy olyan film, hogy INTO THE WILD (http://www.imdb.com/title/tt0758758/) érdekes mindenesetre

az van, hogy ha valaki netán észrevenné, hogy a mellettelévő elkezdene haladni, azonnal azon gondolkozik, hogy mit tegyen keresztbe, viszont



ez a kép tetszik nekem
meg ez is



na szerusztok
baszok a világra
futurama

102 év különbség

igen biza, 102 év a különbség

a pásztor és az insomnia

egyik este lefeküdt a pásztor, s reggelre, mire felkelt olyan szerelemes lett, mint soha.
megálmodta az élete szerelmét. annyira biztos volt benne, hogy elkezdte keresni éjjel nappal, alvás, evés és ivás nélkül sokáig. de lassan rájött, hogy az csak álom volt, s ez nem segített a helyzetén.
a hosszú keresés után még mindig reménykedett, hogy megtalálja, de kieszelt egy tervet. arra gondolt, hogy eszik egy nagyot, iszik egy kancsó bort, s lefexik a tűz mellé s álmában megkérdezi, hogy hol találja meg a szerelmét, akit egyébként Amáliának hívtak. eleinte furcsa volt a név, de lassan megszokta.
vissza is ment oda ahonnan elkezdte keresését, s evett egy nagyott, ivott egy nagyot s lefeküdt a tűz mellé a földre.
behunyta a szemét.
s akkor először nem sietett sehova megtalálni Amáliát olyan szerelmes volt, akkor kezdett el gondolkozni először. hogy mi lesz ha megtalálja, mit mond neki először, megfogja a kezét, Amália tudni fogja, hogy ő kicsoda? minden eszébe jutott, mert azt gondolta, hogy most van a legközelebb ahhoz, hogy megtalálja, most alvás előtt. és gondolkozott tovább.
először a haja jutott eszébe.
sötétbarna. elképzelte ahogyan megtörik a hajnali fény rajta, meg ahogyan az első csepp víz lepereg róla, meg milyen érzés amikor ujjait széttéve keresztülsimogat rajta.
utána a szeme jutott eszébe, olyan sötét barna, hogy időnként mély kút jut eszébe a pásztornak róla, ahogyan csillog, s mindig saját magával találkozik szembe, mindegy milyen oldalról nézi, mintha ő maga lakozna benne, ha nem néz a szemébe akkor is érzi amikor feléje irányulnak a barna szemek, mivel ugyancsak saját maga van benne, a nézéstől szabadulni lehetetlen, a két-két ránc a szemek szélén csak vonzza még jobban kiemeli a szemek fontosságát és folyamatosan arra készteti, hogy le ne vegye a saját szemét Amália szeméről.
és így képzelődött tovább a fehér hibátlan fogsoráról, az ajkairól, a bőréről, ahogyan a forrásvíztől libabőrözik.
lassan feljött a nap és a pásztor felült.
nem tudta, hogy álmodott, vagy csak képzelődött. ha álmodott, akkor miért nem kérdezte meg, hogy hol van Amália, ha csak képzelődött, akkor meg miért nem aludt el??
visszafeküdt
addig nem kel fel, ameddig meg nem kérdezi
s megint behunyta a szemét.
próbált nem gondolni Amáliára
de nagyon lassan telt az idő és tudta, hogy nem alszik
pedig fájt nagyon
minden alkalommal amikor belélegzett azt gondolta, hogy reped szét a mellkasa, nem fér benne az érzés, s minden alkalommal amikor kilélegzett, azt gondolta, hogy a gyomra széthasad, s ahányszor megmozdult, úgy érezte, hogy egy fél erdő nehezedik végtagjaira és vastag láncok kötik oda a földhöz, s lenyúlnak a pokolba, ahol pirosra izzanak és sebeket égetnek a vállára, meg a csuklójára, meg a derekára.
de nem gondolta, hogy mindez rossz.
mert azt gondolta, hogy szabad, meg hogy még szabadabb lesz, mert egyszer biztos rátalál az ő kedves Amáliájára és azt fogja mondani, hogy mindez megérte, mert ténlyeg beletúrhat majd a hajába és megszoríthatja a derekát.
behunyt szemmel mosolygott mert sok minden értelmét vesztette és sok minden értelmet kapott. eddig fontos volt az étel, most már nem. eddig nem volt idő és kedv a kút mélységein gondolkozni, de most már fontos. annyira, hogy egy kút minden kövére kell gondolni, s az sem elég, minden csepp vizére kell gondolni, s az sem elég, azokra az emberekre kell gondolni, akik kiásták és azokra is mind, akik valaha ittak belőle, s így sem elég, azokra is mind, akik láttak kutat, s azokra is akik nem, a megásatlan kutak megásóira és mindazokra akik abból egyszer csak inni fognak, vagy elmennek mellette, vagy lehet bele is néznek. s mindez nem elég
a pásztor feküdve, mosolyogva minden részletet kigondolt, minden illatot felidézett, minden érzést többször elemzett.
de aludni nem tudott
lassan mosolya nem látszott szakállától és behunyt szeme sem látszott hajától
de aludni nem tudott sehogy sem
nem mozgott már, mert belefáradt az izzó lánc égető sebeibe, s szuszogni sem szuszogott, hogy ne fájjon többé semmije
de mindez hiába, mert úgy is fájt
időnként abbahagyta volna a keresést, mert hitetlenkedett
azt gondolta, hogy mindez hiába, mindez értelmetlen, nem vezet sehová, meg hogy rengeteg lány van még akibe szerelmes lehet
de az az igazság, hogy megszokta már Amáliát is, meg a szenvedést is, ami vele járt, amugy is mindenkit hozzá hasonlított volna, s tudta, hogy olyat többet nem talál
s ilyenkor újra nekilendülve kereste tovább.
meglelte a hajnal illataiban, a tél hangjában, az állatok neszeiben, az eső csendjében
s játszott vele, hancúrozott a harmatos fűben vele meztelenül s beletúrta ujjait a hajába, szembenézett vele és hangosakat kacagott, nézte ahogy alszik, s hallgatta ahogy szuszog, kézenfogva sétált vele erdőkön s mezőkön át, mindig más helyen s beszélgettek a madarakról, meg a fűzfavesszőkről és fogtak nyulat s elengedték, hogy vele együtt örvendhessenek a nyul szabadságának s meglesték az őzeket, ahogy békében legelnek, s nem zavarták meg őket, hogy velük is örvendjenek a szabadságukon
és igen, időnként sírt, főleg amikor Amália nem látta, például amikor aludt
ilyenkor arra gondolt, hogy már mindent látott és mindent hallott, nincs már semmi sem számára a boldogságon kívül. nem azért sírt mert szomorú volt, hanem azért, mert boldog volt.
arra gondolt, hogy ha most elaludna, fel sem ébredne
s elaludt
pedig már nem is kívánta

izomláz

nem bírom felemelni a kezem s zörögnek a csontjaim ahogy a porszemek nekicsapódnak. nem hagyom hogy megcsípjen a darázs, mert lelassulok a futamban, s azt sem hagyhatom, hogy ne a legutolsó legyek az összes közül a divatban, hisz egyáltalán nem mindegy hol van elszakadva a divatos vagy nem divatos alsónemű, amit senki sem lát, csak amikor a rossz szabásmintájú farmeremmel leguggolok az aszfaltra, hogy megszagoljam a frissen elütött béka békacombját s elénekeljem mellette, hogy sándoréknálégavilágsütikmáragázoltbékát, mivel mást nem találtak már a mocsarakban sem, amik folyamatosan megváltoztak s tömbházak vannak a helyükben, csak a szúnyogflotta maradt meg ugyanolyan méretekben, hiába mennek a papucsdácsiák s sprézik be a néjberhudot mert még azért is a szemhéjadat csípik meg, még ha a hálózsákot a fejedbe húzod akkor is és akkor sem hallgatnak el ha elkezdesz eszeveszettül csapkodni s azt hiszed, hogy az idő megáll s az életed leragad egy zümmögésnél, ami csak egy rezgés a levegőben, mint a jbl hangszóró hangja is, amit sokáig hallasz még miután kijutottál onnan ahova egy porcikád sem kívánkozott s részeg vagy a szexizmustól és a saját intimitásodat leromboló öltözködéstől és ingyen prostitúciótól, ami megint arra késztet, hogy csalódj a világban, mint amikor számítottál a papucsdácsiára, s azt gondolod, hogy mikor jön a Jóérzés megmentőd egy fehér vagy barna vagy fekete vagy foltos vagy átlátszó vagy szaros lovon vagy szamáron vagy öszvéren vagy kecskén vagy tehénen vagy orrszarvún vagy tevén s hosszú tengeri mérföldek után elér azokhoz is akik a világmindenséget bemocskolják a saját tisztaságukkal s az igazságoknak felöltöztetett manipulációval s hazugságoknak öltöztetett hazugságokkal, s azon gondolkozol megint, hogy mi és hol csúszott el, hogy miért vagy itt, és miért nem ott ahol a többiek, hogy ne kelljen gondolkozni a más bugyiján amikor látszik, meg miért kell zsigerből visszautasítani a világot amelyben él a nagytöbbség ganajtúró, s minden nap seggel előre hajszolják a szart, amit a más szarából gyúrtak, s futnak a nap elől, mert feketék s megégnek s deszhidratálódnak, s belegurulnak az elefántnyomokba s nem tudnak többet kimászni s ott görgetik a seggük előtt a seggükkel előre a más szarából túr szarcsomót körbe körbe, ameddig fel nem hevülnek az izzó nap alatt, vagy ameddig szerencséjükre lemegy a nap s akkor hagyják a szart ott ahol van s futnak haza aludni, hogy holnap megint mehessenek ugyanoda anélkül, hogy megjegyeznék, hogy hol is volt az elefántnyom, mert fejjel előre ki tudnak mászni, csak a szart kell otthagyják, mert nincs hidraulikusan működtetett és processzor által vezérelt lábuk sem seggük sem

nem nem, félreértés ne essék, mert szeretem ezt a világot