gyors két nap

cél: autó beíratás
alapállapot: RAR készen már rég

I. lépés: államkincstár - regadó vagy miféle fizetése.
1 probléma: a román papírokon az autó nem euro 2-es, hanem 1-es, regadó nem 9 milla, hanem 21. (a német briefben euro kettes, s előszőr azért dobták vissza az autot a rar-n, mert nem jött ki, hogy euro2-es, másodszorra - meleg motorral - euro2-es lett...)
2 probléma: nem vagyok benne a nyilvántartásukban, mert nemrég változtattam meg a szmeélyimet, s a néptanács, meg polgármesteri hivatal 2 havonta közöl ilyen infokat... 23 perc alatt be is írták a rendszerbe az adataimat.
persze, hogy csak azért, hogy kiszámolják, ki kell tölteni két db kérvényt...

II. lépés beíratási táksza.
csíkszeredai polgár jenő hivatal - pénztár - azt mondják, hogy előbb le kell jelenteni, mondom okés
bemegyek a fel-le-jelentő irodába, nagy sor, lista, hogy hogyan lehet lejelenteni az autót: mindenféle másolat, plusz a külföldi szerződés hivatalos fordítása, megkérdem, hogy ezt most tényleg komolyan gondolták? azt mondják igen
pár perc múlva a fordítóirodában a nőci csak angolos, német nuku... mondom neki, én lefordítom, lepecsételi? aszongya igen, le is fordítom, le is pecsételi - hajrá google translate
paksaméta hunyomalá, kiállom a sort a kibaszott béjelentő irodában, kezembenyomják a kitöltendő szart, s mire valahogy ki is töltöm (Dorisnak a bulétinszámával...) kiderül, hogy a kutya fasza, mert én nem is csíkszeredai lakos vagyok, nyomás pálfalvára.
paksaméta izzadt hunyomalatt, eresszed pálfalvára. meglepetés: a szerződés keltezése óta számolják az adót attól teljesen függetlenül, hogy szerepelt-e vagy sem a nevemen, vagy bárki nevén beíratva... mindegy, már a buksztárca után nyúlás reflexe megvan, kifizetem, nyomás vissza a városba (fordításon nagy pecsét: translator autorizat englez-roman, roman-englez, de kit érdekel, fő, hogy az állam megérti most már, tiszta szerencse, hogy nem kellett diktafonra felolvasni az állam hivatalos nyelvén és azt is leadni digitális és annalóg formában - de nem akarok senkinek sem ötleteket adni)
III sztepp: be a kicsi okmányirodába, tölteni ki marhaság.
probléma: a rar-nál adtak annakidején egy pisiszínű fecnit, amin elméletileg az kellene legyen, hogy mikor végezték az vérifikálást, s hogy 1 vagy két év múlva jár le. na ez még aznap lejárt a dátum szerint. néni mondja, így nem lehet papír kitölteni, én mondom a qva istók. irány csíkszeredai réáré. mindenki nagyon kedves, és a kliensért él, de ezt már mondani sem kell.
a probléma az, hogy a vásárhelyi erroros pisiszínűfecnit nem lehet csak ÚGY kijavátani, vagy másikat adni helyette, hát normális vagyok én??? el kell menni vásárhely, mert kell ráportokat írni, s kijavátani ráport, nem olyan egyszerű, de helyében majdnem kinyalták a seggemet, olyan kedvesek voltak, de ha akarták volna sem hagytam volna. kirááály
a tákszá gyé tálon ment a legegyszerűbben: kifizettem a bankban, s nem akadt az égvilágon semmi probléma, nagyon csalódott voltam

következtetés:
ezek tényleg azt hiszik, hogy teljesen és gyógyíthatatlanul idióták vagyunk

s igazuk is van

réárénak külön dedikáció, na meg a szisztémnek is:

zoknigyár

ha eccer megnövök, lesz sok pénzem, s csinálok egy zoknigyárat
s hármas kiszerelésben fogom árulni az oknikat, de egy sem lesz olyan mint a másik kettő és egyik csomag sem lesz olyan mint a másik.

minek kell ugyanolyan zoknink legyen mind a két lábunkon? nem teljesen mindegy nekik?

engedd

engedd magad lebegni, mert jó a csend, de jó a hang is, amikor kettéhasítja egy halk, de éles kattal a gondolatodat, s soha nem fogsz oda visszatérni, mert minden megváltozik, de annyira, hogy fáj
az idő változik s a tér, mert most itt vagyok, az asztal mellett, s soha így nem leszek itt megint, soha nem fogom ugyanezt gondolni, soha nem fogják ugyanazt álmodni a körülöttem alvók, s a kinti esőcseppek sem fognak ugyanolyan sorrendben leesni, ugyanarra a helyre. a végeredmény teljesen midegy, a föld így is úgy is vizes lesz, az alvók felébrednek, s nem fognak emlékezni az álmukra, az ébren levő le fognak feküdni, s el fogják felejteni a részleteket a gondolatmenetből

mással is szokott az történni, hogy elalvás előtt, félálomban lassan gördülnek a gondolatok, s haladunk valamerre, egyik képzelt esemény összefonódik egy valós helyszínnel, egy téligumival, egy érdekes arccal, egy lelassult mozdulattal, s hirtelen felugat a kutya, vagy megbotlok a járdaszegélyben, magamhoz térek, s megpróbálok visszamenni a gondolatmeneten, és teljesen összezavarodok. s az olyan szép, s mégis úgy fáj, mert elmúlt, soha nem lesz olyan többé, mert mindig más és én is mindig más vagyok, ez is szép, de ez is fáj, mert nincs amibe fogózni, nincs amiben reménykedni, csak a tudatlanságban, a vakság az egyetlen támasz, az érdektelenség, az értetlenség a nyugalom

én azt szerteném ha az életem egyetlen pillanat meghosszabított mozdulatlanságból állna, az sem baj, ha nem én választanám ki, hogy mi legyen az, akár fájhat is, de ne változzon, ha valamit ide leteszek, akkor találjam itt meg, ne nyuljon hozzá senki

mi az, hogy hétköznap, mi az ami folytogatja az embereket, s ami azt gondoltam, hogy engem is folytogat? mi az a rutin, amiről én is azt gondoltam, hogy folytogat?
nem hétköznap, és nem rutin az egész életünk? nincs semmi gond ezzel, mert mi folytogatjuk magunkat, pontosabban én folytogatom magam, mert szándékosan lekötöm magam valamihez, hogy ne kelljen messzebb nézni, s ne legyen erőm lépni semmerre, még hátra sem, hát még előre, s vergődök, vagy gondolom, hogy vergődök a rutinban, meg a hétköznapok között, holott nincs is ilyen.
mi az, hogy segíts rajtam, hogy lépjek túl valamin?
hát lófasz baszki
segítsek saját magamon, mert amugy is az anyám segge, mert csak és kizárólagosan én tudok magamon segíteni, senki más, de akkor hagyd, hogy segítsek magamon
hagyd, hogy vergődjek, s izzadjak, s csattogjon a fogam, fájjon, csípjen, égessen, mert megérdemlem, mert mindenki megérdemli, senki nem fogja meguszni.
a végeredmény teljesen mindegy, mert nem lesz végeredmény, nincs is amiért legyen, a folyamat ami fontos, ha tanulok belőle valamit, jó, s ha nem, hát nem, így jártunk :)
miért gondoljuk, hogy kell tanuljunk a hibáinkból? mert tökéletesek akarunk lenni mire meghalunk, hát lófasz, én születésemkor voltam tökéletes s azóta mind rosszabb s rosszabb, s nem fog javulni, de kit érdekel

térkép

mindketten tudjuk, hogy el vagyunk tévedve
kis köröket járunk be naponta, kis játékokat játszunk, mind ugyanazokat, én vagyok a fogó, te vagy a fogó, én vagyok a fogó, te vagy a fogó
én vagyok a hunyó, te vagy a hunyó
én számolok tízig, s te számolsz tízig, és mindig máshova bújunk, vagy másfele szaladunk, de mindig ugyanoda bukkanunk ki, s mindig váltogatjuk egymást
s csak úgy cseng az élet, meg kong a halál, süvít a sebesség, ahogyan körbemegyünk, egymás körül, saját magunk körül, mert egyikünk sem tudja, hogy mi jó, hogy jó, miért jó, vagy miért rossz
gyáva megoldás lenne feladni, meg továbbálni, aham, továbbálni, sodródni a centrifugális erővel, minél messzebb a kis körtől, ami távolról kisebb s kisebb
de végülis a szeretet is kör, s soha nem késő, soha nincs elég nyomás, soha nem vész el a kis hit, soha nem kell továbbállni, s minden ugyanolyan, ha körbe megyünk ha nem, ha kicsi a kör, ha nem, mert nem mehetünk egyenesen, esetleg azt gondolhatjuk csak

van amikor ránk süt a nap
s van amikor valaki másra süt a nap



van amikor nem süt a nap
de kézenfogva jobban lehet körben élni

EU

EU ma numesc ghita

s ha lenne egy hosszú hosszabbítónk lehetne filmet nézni az udvaron
de csak olyan van, amibe a láncfűrészt szokták dugni, s azon nem megy jól a film, szar a felbontása
s amugy is, akkora zajt csinál a láncfűrész, felkölti a környéken az összes gyermeket s nyugdíjast. meg olajozni is kell folyamatosan, meg a fát is kell fogni. Tehát nem jó az a hosszabbító.
valaki fel kellene találja a wireless áramközvetítőt, s a tölcsért a kályhán, hogy ne kelljen folyamatosan felmosni a trutyit az égők mellől, hanem egyenesen folyhatna be a sütőbe, nedvesíteni a húst.

ma zuhantam a gombolataimban, amikor csengett a telefonom, s a hasamon feküdtem a földön amikor elkezdett rezegni, meglepetésemben majdnem fel is vettem, de végül csak nem, sokáig néztem utána, mi is ez vagy mi nem? s a földön ott volt mellettem a sok fény s a sok sötétség játéka, gondoltam lefényképezem a tisztaarcú csajokkal együtt, akik lehet a valóságban nem is így néznek ki, lehet hogy jobban. engedd meg, hogy valamit mást adjak, s engedd meg, hogy szeresselek, hogy a megszokott megint szokatlan legyen, ahonnan jöttél ne számítson, s ahová együtt megyünk az még annyira sem, szakadjunk le a föl csicsétől s az optikai csalódások kiegyenlítődjenek, ne várjunk a világra, sem az életre, hogy utolérjen, mert nem is arra megy, vagy nem is arra jön, nem követ, hanem halad mellettünk, s nem az számít, ami számít, hanem valami más. nincs szag s erotika, nincs izzadság, nincs lihegés, nincs hang, sem csengő, nincs levegő, nincs tér, amit meggörbítsen a bolygó, nincs csillagközti por, ami porallergiát okozhat a kozmonautáknak, s nincs csillagközti pórszívó sem, aminek időnként ki kelljen üríteni a zsákját, mert nincs, jó?, s kész. engem ne idegesíts ilyenekkel, mert nincs, én láttam volna eddig. de nem láttam, tehát nem létezhet, kizárt dolog. felsőbbrendű tervező sincs, mert ÉN nem láttam, csak szaralakokat láttam, s hiedelmeket, mert mindig az a legjobb amiről elhisszük, hogy a legjobb, mert nem láttunk jobbat, vagy nem merünk jobbat látni, tehát, nincs jobb. de idő sincs, mert az sem látszik, csak óra van, s abból sokféle, nem érdemes órákkal foglalkozni. idő képeken sincs, az időnek negatívja sincs, mert ha képen sincs, akkor negatívja sem lehet.
rohanok eszeveszettül a sötétben, csorog a nyálam a fülem fele, s úgy emlékszem, hogy ezelőtt egy nappal arrafele láttam a fényt. de milyen nappal?, a sötéttől azt sem látom min rohanok, felőlem jöhet egy fal, vagy egy szakadék, akkor venném észre, amikor nem lenne amire tapossak, s nem tudnék tovább nyálcsorgatóan rohanni a kurva fény után. de minek fény, amikor van sötétség, s minek rohanni,

engedd el magad, én is elengedlek,
s akkor is jó nekem, ha nem érezlek,
de tudom, hogy egymás mellett elengedtük magunkat, s így elengedve fogjuk megtalálni egymást

csak lebegve
nem keresve
nem kaparva
nem ragaszkodva
csak hadd sodorjon
amerre akar
legyen mindegy
mert amugy is mindegy
s úgy is belehalunk
s görcsösen halunk bele

halottaskocsi, felújítva...

az előbbi gondolatot folytatva...
egye fene üsse kő, ez is teccik