zoknigyár

ha eccer megnövök, lesz sok pénzem, s csinálok egy zoknigyárat
s hármas kiszerelésben fogom árulni az oknikat, de egy sem lesz olyan mint a másik kettő és egyik csomag sem lesz olyan mint a másik.

minek kell ugyanolyan zoknink legyen mind a két lábunkon? nem teljesen mindegy nekik?

engedd

engedd magad lebegni, mert jó a csend, de jó a hang is, amikor kettéhasítja egy halk, de éles kattal a gondolatodat, s soha nem fogsz oda visszatérni, mert minden megváltozik, de annyira, hogy fáj
az idő változik s a tér, mert most itt vagyok, az asztal mellett, s soha így nem leszek itt megint, soha nem fogom ugyanezt gondolni, soha nem fogják ugyanazt álmodni a körülöttem alvók, s a kinti esőcseppek sem fognak ugyanolyan sorrendben leesni, ugyanarra a helyre. a végeredmény teljesen midegy, a föld így is úgy is vizes lesz, az alvók felébrednek, s nem fognak emlékezni az álmukra, az ébren levő le fognak feküdni, s el fogják felejteni a részleteket a gondolatmenetből

mással is szokott az történni, hogy elalvás előtt, félálomban lassan gördülnek a gondolatok, s haladunk valamerre, egyik képzelt esemény összefonódik egy valós helyszínnel, egy téligumival, egy érdekes arccal, egy lelassult mozdulattal, s hirtelen felugat a kutya, vagy megbotlok a járdaszegélyben, magamhoz térek, s megpróbálok visszamenni a gondolatmeneten, és teljesen összezavarodok. s az olyan szép, s mégis úgy fáj, mert elmúlt, soha nem lesz olyan többé, mert mindig más és én is mindig más vagyok, ez is szép, de ez is fáj, mert nincs amibe fogózni, nincs amiben reménykedni, csak a tudatlanságban, a vakság az egyetlen támasz, az érdektelenség, az értetlenség a nyugalom

én azt szerteném ha az életem egyetlen pillanat meghosszabított mozdulatlanságból állna, az sem baj, ha nem én választanám ki, hogy mi legyen az, akár fájhat is, de ne változzon, ha valamit ide leteszek, akkor találjam itt meg, ne nyuljon hozzá senki

mi az, hogy hétköznap, mi az ami folytogatja az embereket, s ami azt gondoltam, hogy engem is folytogat? mi az a rutin, amiről én is azt gondoltam, hogy folytogat?
nem hétköznap, és nem rutin az egész életünk? nincs semmi gond ezzel, mert mi folytogatjuk magunkat, pontosabban én folytogatom magam, mert szándékosan lekötöm magam valamihez, hogy ne kelljen messzebb nézni, s ne legyen erőm lépni semmerre, még hátra sem, hát még előre, s vergődök, vagy gondolom, hogy vergődök a rutinban, meg a hétköznapok között, holott nincs is ilyen.
mi az, hogy segíts rajtam, hogy lépjek túl valamin?
hát lófasz baszki
segítsek saját magamon, mert amugy is az anyám segge, mert csak és kizárólagosan én tudok magamon segíteni, senki más, de akkor hagyd, hogy segítsek magamon
hagyd, hogy vergődjek, s izzadjak, s csattogjon a fogam, fájjon, csípjen, égessen, mert megérdemlem, mert mindenki megérdemli, senki nem fogja meguszni.
a végeredmény teljesen mindegy, mert nem lesz végeredmény, nincs is amiért legyen, a folyamat ami fontos, ha tanulok belőle valamit, jó, s ha nem, hát nem, így jártunk :)
miért gondoljuk, hogy kell tanuljunk a hibáinkból? mert tökéletesek akarunk lenni mire meghalunk, hát lófasz, én születésemkor voltam tökéletes s azóta mind rosszabb s rosszabb, s nem fog javulni, de kit érdekel

térkép

mindketten tudjuk, hogy el vagyunk tévedve
kis köröket járunk be naponta, kis játékokat játszunk, mind ugyanazokat, én vagyok a fogó, te vagy a fogó, én vagyok a fogó, te vagy a fogó
én vagyok a hunyó, te vagy a hunyó
én számolok tízig, s te számolsz tízig, és mindig máshova bújunk, vagy másfele szaladunk, de mindig ugyanoda bukkanunk ki, s mindig váltogatjuk egymást
s csak úgy cseng az élet, meg kong a halál, süvít a sebesség, ahogyan körbemegyünk, egymás körül, saját magunk körül, mert egyikünk sem tudja, hogy mi jó, hogy jó, miért jó, vagy miért rossz
gyáva megoldás lenne feladni, meg továbbálni, aham, továbbálni, sodródni a centrifugális erővel, minél messzebb a kis körtől, ami távolról kisebb s kisebb
de végülis a szeretet is kör, s soha nem késő, soha nincs elég nyomás, soha nem vész el a kis hit, soha nem kell továbbállni, s minden ugyanolyan, ha körbe megyünk ha nem, ha kicsi a kör, ha nem, mert nem mehetünk egyenesen, esetleg azt gondolhatjuk csak

van amikor ránk süt a nap
s van amikor valaki másra süt a nap



van amikor nem süt a nap
de kézenfogva jobban lehet körben élni

EU

EU ma numesc ghita

s ha lenne egy hosszú hosszabbítónk lehetne filmet nézni az udvaron
de csak olyan van, amibe a láncfűrészt szokták dugni, s azon nem megy jól a film, szar a felbontása
s amugy is, akkora zajt csinál a láncfűrész, felkölti a környéken az összes gyermeket s nyugdíjast. meg olajozni is kell folyamatosan, meg a fát is kell fogni. Tehát nem jó az a hosszabbító.
valaki fel kellene találja a wireless áramközvetítőt, s a tölcsért a kályhán, hogy ne kelljen folyamatosan felmosni a trutyit az égők mellől, hanem egyenesen folyhatna be a sütőbe, nedvesíteni a húst.

ma zuhantam a gombolataimban, amikor csengett a telefonom, s a hasamon feküdtem a földön amikor elkezdett rezegni, meglepetésemben majdnem fel is vettem, de végül csak nem, sokáig néztem utána, mi is ez vagy mi nem? s a földön ott volt mellettem a sok fény s a sok sötétség játéka, gondoltam lefényképezem a tisztaarcú csajokkal együtt, akik lehet a valóságban nem is így néznek ki, lehet hogy jobban. engedd meg, hogy valamit mást adjak, s engedd meg, hogy szeresselek, hogy a megszokott megint szokatlan legyen, ahonnan jöttél ne számítson, s ahová együtt megyünk az még annyira sem, szakadjunk le a föl csicsétől s az optikai csalódások kiegyenlítődjenek, ne várjunk a világra, sem az életre, hogy utolérjen, mert nem is arra megy, vagy nem is arra jön, nem követ, hanem halad mellettünk, s nem az számít, ami számít, hanem valami más. nincs szag s erotika, nincs izzadság, nincs lihegés, nincs hang, sem csengő, nincs levegő, nincs tér, amit meggörbítsen a bolygó, nincs csillagközti por, ami porallergiát okozhat a kozmonautáknak, s nincs csillagközti pórszívó sem, aminek időnként ki kelljen üríteni a zsákját, mert nincs, jó?, s kész. engem ne idegesíts ilyenekkel, mert nincs, én láttam volna eddig. de nem láttam, tehát nem létezhet, kizárt dolog. felsőbbrendű tervező sincs, mert ÉN nem láttam, csak szaralakokat láttam, s hiedelmeket, mert mindig az a legjobb amiről elhisszük, hogy a legjobb, mert nem láttunk jobbat, vagy nem merünk jobbat látni, tehát, nincs jobb. de idő sincs, mert az sem látszik, csak óra van, s abból sokféle, nem érdemes órákkal foglalkozni. idő képeken sincs, az időnek negatívja sincs, mert ha képen sincs, akkor negatívja sem lehet.
rohanok eszeveszettül a sötétben, csorog a nyálam a fülem fele, s úgy emlékszem, hogy ezelőtt egy nappal arrafele láttam a fényt. de milyen nappal?, a sötéttől azt sem látom min rohanok, felőlem jöhet egy fal, vagy egy szakadék, akkor venném észre, amikor nem lenne amire tapossak, s nem tudnék tovább nyálcsorgatóan rohanni a kurva fény után. de minek fény, amikor van sötétség, s minek rohanni,

engedd el magad, én is elengedlek,
s akkor is jó nekem, ha nem érezlek,
de tudom, hogy egymás mellett elengedtük magunkat, s így elengedve fogjuk megtalálni egymást

csak lebegve
nem keresve
nem kaparva
nem ragaszkodva
csak hadd sodorjon
amerre akar
legyen mindegy
mert amugy is mindegy
s úgy is belehalunk
s görcsösen halunk bele

halottaskocsi, felújítva...

az előbbi gondolatot folytatva...
egye fene üsse kő, ez is teccik

időtöltés

fene tudja mivel foglalkozunk egész nap, én egész nap csinálok valamit, de sok eredménye nincs.
folyamatosan abba ütközöm, hogy valaki más embertől függök, vagy a jóindulatától, vagy az idejétől, vagy a létezésétől, vagy csak simán áttól, hogy rámnéz vagy sem, vagy lehord a sárga földig vagy sem. de minden esetben a sorsom valakitől függ. ez időnként olyan rettentes felháborodást tud gerjeszteni, hogy nem is veszem észre, s csak szorul össze a torkom, s szorongatnám valaki más torkát. furcsa érzés. de ugyanakkor egy tehetetlenségérzést is kelt bennem, s ez jobban zavar, mert nem tudok a saját dolgaimmal haladni semmilyen irányba, mert valakinek nincs kedve, vagy ideje, vagy csak egyszerűen nem s kész, vagy nem most, vagy nem ebbe az evszázadban
pedig, ahogy mondani szokták, isten látja lelkem.... nem szoktam nagyon nagy dolgokat kérni, legalábbis igyexem nem kérni nagy dolgot soha sem, főleg, hogy kérni utálok, segítséget kérni egyenesen nem tudok. most már nem csak rájöttem, hanem kezdek belenyugodni, hogy az én életemben semmi sem megy simán. ha akarok venni egy telefont, akkor kiderül, hogy csak az az egy van ami a kirakatban van, csak nincs meg az akkuja... meg van az akku, de nincs meg a doboz, meg van a doboz, de nincs meg a garancialevél, nem baj mert kinyomtatnak egy másikat, azonnal beragad a nyomtató s így tovább, minden nap. én mindig problémás ügyfél vagyok, majdnem mindent vissza kell vigyek, mert nem jó, s akkor kiderül, hogy a szériaszám sem talál, s ilyenek. egy idő után megszokja az ember, azt a sikertelen érzést sem érzem már egy ideje, olyan szerintem mint amikor öregszik meg az ember, s tudja, hogy letelt az ideje. na így vagyok én a dolgok folyamatával, csak nem volt nekem ebben sohasem fiatalságom
...
gondolkoztam egy rendet, hogy mi az ami bonyolultabb volt, s simán el tudtam intézni, de csak olyasmi jutott eszembe, amit másnak intéztem, vagy ami munkahelyi kötelességemhez tartozott, de az is nagyon kevés.
mostanság két eléggé bonyolult dologba fogtam bele, s mindekettő eleinte eléggé simán ment, na, majdnem..... :) egy kicsit meg voltam lepődve, de most rendesen elakadt minden. olyan apróságokon, hogy rossz belegondolni. pl: 6 négyzetméter föld, amit valaki egyszer csak, kihangsúlyozom: EGYSZER CSAK konyhakertnek akar használni, s azt is kihangsúlyozom hogy egy rettenetesen poros út mellett van. továbbá 21 négyzetméter föld, ami miatt telekkönyveztetés áll, meg hogy a macintosh operációs rendszer nem olvassa a corel draw file-okat, s emiatt nem lehet névjegykártya... vicces. na meg hogy ugyancsak függ sok minden más embertől is, s emiatt áll még egy két dolog. mert lusták, vagy nem érdekli őket, vagy csak simán lököttek.
van egy olyan film, hogy INTO THE WILD (http://www.imdb.com/title/tt0758758/) érdekes mindenesetre

az van, hogy ha valaki netán észrevenné, hogy a mellettelévő elkezdene haladni, azonnal azon gondolkozik, hogy mit tegyen keresztbe, viszont



ez a kép tetszik nekem
meg ez is



na szerusztok
baszok a világra
futurama