zoknigyár

ha eccer megnövök, lesz sok pénzem, s csinálok egy zoknigyárat
s hármas kiszerelésben fogom árulni az oknikat, de egy sem lesz olyan mint a másik kettő és egyik csomag sem lesz olyan mint a másik.

minek kell ugyanolyan zoknink legyen mind a két lábunkon? nem teljesen mindegy nekik?

engedd

engedd magad lebegni, mert jó a csend, de jó a hang is, amikor kettéhasítja egy halk, de éles kattal a gondolatodat, s soha nem fogsz oda visszatérni, mert minden megváltozik, de annyira, hogy fáj
az idő változik s a tér, mert most itt vagyok, az asztal mellett, s soha így nem leszek itt megint, soha nem fogom ugyanezt gondolni, soha nem fogják ugyanazt álmodni a körülöttem alvók, s a kinti esőcseppek sem fognak ugyanolyan sorrendben leesni, ugyanarra a helyre. a végeredmény teljesen midegy, a föld így is úgy is vizes lesz, az alvók felébrednek, s nem fognak emlékezni az álmukra, az ébren levő le fognak feküdni, s el fogják felejteni a részleteket a gondolatmenetből

mással is szokott az történni, hogy elalvás előtt, félálomban lassan gördülnek a gondolatok, s haladunk valamerre, egyik képzelt esemény összefonódik egy valós helyszínnel, egy téligumival, egy érdekes arccal, egy lelassult mozdulattal, s hirtelen felugat a kutya, vagy megbotlok a járdaszegélyben, magamhoz térek, s megpróbálok visszamenni a gondolatmeneten, és teljesen összezavarodok. s az olyan szép, s mégis úgy fáj, mert elmúlt, soha nem lesz olyan többé, mert mindig más és én is mindig más vagyok, ez is szép, de ez is fáj, mert nincs amibe fogózni, nincs amiben reménykedni, csak a tudatlanságban, a vakság az egyetlen támasz, az érdektelenség, az értetlenség a nyugalom

én azt szerteném ha az életem egyetlen pillanat meghosszabított mozdulatlanságból állna, az sem baj, ha nem én választanám ki, hogy mi legyen az, akár fájhat is, de ne változzon, ha valamit ide leteszek, akkor találjam itt meg, ne nyuljon hozzá senki

mi az, hogy hétköznap, mi az ami folytogatja az embereket, s ami azt gondoltam, hogy engem is folytogat? mi az a rutin, amiről én is azt gondoltam, hogy folytogat?
nem hétköznap, és nem rutin az egész életünk? nincs semmi gond ezzel, mert mi folytogatjuk magunkat, pontosabban én folytogatom magam, mert szándékosan lekötöm magam valamihez, hogy ne kelljen messzebb nézni, s ne legyen erőm lépni semmerre, még hátra sem, hát még előre, s vergődök, vagy gondolom, hogy vergődök a rutinban, meg a hétköznapok között, holott nincs is ilyen.
mi az, hogy segíts rajtam, hogy lépjek túl valamin?
hát lófasz baszki
segítsek saját magamon, mert amugy is az anyám segge, mert csak és kizárólagosan én tudok magamon segíteni, senki más, de akkor hagyd, hogy segítsek magamon
hagyd, hogy vergődjek, s izzadjak, s csattogjon a fogam, fájjon, csípjen, égessen, mert megérdemlem, mert mindenki megérdemli, senki nem fogja meguszni.
a végeredmény teljesen mindegy, mert nem lesz végeredmény, nincs is amiért legyen, a folyamat ami fontos, ha tanulok belőle valamit, jó, s ha nem, hát nem, így jártunk :)
miért gondoljuk, hogy kell tanuljunk a hibáinkból? mert tökéletesek akarunk lenni mire meghalunk, hát lófasz, én születésemkor voltam tökéletes s azóta mind rosszabb s rosszabb, s nem fog javulni, de kit érdekel

térkép

mindketten tudjuk, hogy el vagyunk tévedve
kis köröket járunk be naponta, kis játékokat játszunk, mind ugyanazokat, én vagyok a fogó, te vagy a fogó, én vagyok a fogó, te vagy a fogó
én vagyok a hunyó, te vagy a hunyó
én számolok tízig, s te számolsz tízig, és mindig máshova bújunk, vagy másfele szaladunk, de mindig ugyanoda bukkanunk ki, s mindig váltogatjuk egymást
s csak úgy cseng az élet, meg kong a halál, süvít a sebesség, ahogyan körbemegyünk, egymás körül, saját magunk körül, mert egyikünk sem tudja, hogy mi jó, hogy jó, miért jó, vagy miért rossz
gyáva megoldás lenne feladni, meg továbbálni, aham, továbbálni, sodródni a centrifugális erővel, minél messzebb a kis körtől, ami távolról kisebb s kisebb
de végülis a szeretet is kör, s soha nem késő, soha nincs elég nyomás, soha nem vész el a kis hit, soha nem kell továbbállni, s minden ugyanolyan, ha körbe megyünk ha nem, ha kicsi a kör, ha nem, mert nem mehetünk egyenesen, esetleg azt gondolhatjuk csak

van amikor ránk süt a nap
s van amikor valaki másra süt a nap



van amikor nem süt a nap
de kézenfogva jobban lehet körben élni